Álomvilág

Volt egy világom, sőt, még mindig van. Egy olyan hely, ahol senki sem bánthat, nem vagyok egyedül, és boldog vagyok. Hittem benne, hogy valóban lehetséges egy ilyen világban élni, ám rá kellett jönnöm, hogy így az egész életem hazugság lenne. A világomból minduntalan kiragadott egy kéz, mely visszarántott a valóságba. De kell-e nekem az a világ? Van-e értelme ennek? A kételyeim az idő múlásával egyre nőttek. Megállíthatatlanul folytak az események a nélkül, hogy észrevettem volna. Lassacskán elkezdtem lerombolni saját világom, hisz minduntalan a valós élet karmai közt ragadtam. Az álomvilág már nem is lett olyan biztonságos, mint hittem, az életem pedig új értelmet kapott. Most már tudom, hogy menekültem. Akkor még nem tudtam, hogy mi vagy ki elől. Most már tudom. Saját magamtól féltem. Attól az embertől akartam szabadulni, aki mindig itt van velem.

Próbáltam újraépíteni a romokat, ám sehogy sem sikerült. A felszín valóban azt a látszatot keltette, hogy újra szeretném a saját világomban tudni magam, ám mélyen, a felszín alatt tudtam, hogy ez lehetetlen. Minél boldogabb vagyok az álmomban, annál jobban fáj majd elszakadnom tőle. S maga az álom, melyet valósnak hittem, elérhetetlenné vált. Kételkedtem az emlékekben, amik életemet alkották, ahogy saját létezésemben sem voltam biztos. Úgy álmodni, hogy közben tudod, nem válhat valóra, szörnyű. Én mégis kutatok a romok között menedéket keresve, elbújva az élet elől. Láthatatlanná válni, s megérteni azt, mért lett vége annak, ami életben tartott. Saját magam romboltam le a világom, a nélkül, hogy észre vettem volna. A kétségek, a bánat, a fájdalom, mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy tönkretegyem az életem.

Egy élet megszűnt létezni. Szembeszállni saját magaddal nehéz feladat. Talán a legnehezebb mind közül. Mosolyogni úgy, hogy tudod, hamis álca, fájdalmas. De a legszörnyűbb az, amikor úgy érzel, hogy nem tudod, valós-e egyáltalán. Mikor elhiteted magaddal a dolgokat, és elhiszed, még könnyű. De amikor már saját magaddal sem vagy tisztában, mikor magad elől menekülsz, mert nem tudod, hogy a tetteid igaziak-e, valóban megtennéd-e, akkor már minden elveszett. S mind ez azért, mert rossz világban hittél. Az életed magad zúztad porrá, s mind ezt egy képzelet miatt, amihez jobban ragaszkodtál, mint saját magadhoz. Ám a fény, amely elvakította szemed, hamis volt. A sötétségben keresed a megnyugvást, félve egy újabb csalódástól.