A régmúlt emléke

Hatalmas lángok, felperzselt fák, tűz mindenütt, s egy hatalmas épület. Egy jounin és 3 tanítványa fut szélsebesen, néha meg-meg állva, a fáradtságtól. Az egyik tanítvány kezében egy kunai ékeskedett. Talán ez az átlagosnak éppen nem mondható kunait próbálta megszerezni egy szörny, amely csakrája segítségével, most a tízszeresére nőtt. Hatalmas termetéhez képest elég gyors volt, s még a jounin is alig tudott kitérni a támadások elől.
-Add vissza te kis senki! Hogy képzeled, hogy csak úgy elviheted?- förmedt a fiúra, kinek kezében a kunai shuriken lapult meg.
-Sasuke add vissza! Meg fog ölni!- Sakura hiába kiáltozott, a fiú nem hallgatott rá. A lány karjait és lábait mély vágások borították, épp olyanok, mit amilyenek a mellette haladó szőke fiú testén éktelenkedtek. –Sasuke! Add vissza! Nem ér annyit!- kiáltotta a lány, kicsit megállva, hogy levegőhöz jusson. A sok harc nem csak őt merítette ki, ám ez a lehelletnyi idő éppen elég volt ahhoz, hogy a szörnyeteg kövér ujjaival elkapja, majd tenyerébe temesse a lányt.
-A lány, vagy a kunai! Válassz!- Sasuke megdermedt egy pillanatra. Látta maga előtt a hatalmas monstrumot, kezében a kapálódzó Sakurával. A lány kétségbeesetten tekintett a fiúra. Sasuke hirtelen hátrafordult, s futni kezdett.
-Sasuke! Hozd vissza! Ezt nem teheted!- üvöltötte Naruto, s a szörny markában lévő Sakurára nézett. A lány már nem kapálódzott, nem is próbált menekülni. Naruto még látta, hogy a lány szeméből lecsordul egy könnycsepp, majd a szörny és a lány alakját elnyelte a sötétség. Naruto megdöbbenve állt egyhelyben, s arra kapta fel a fejét, hogy a jounin felkapja, és maga után vonszolja.
-Meg kell keresnünk Sasukét!- válaszolt a fel sem tett kérdésre.


3 év telt el azóta a nap óta. Meleg, fényes nyári nap volt. Az utca már korán reggel tele volt a falusi emberekkel. Az emberek próbálták egymást túlordítani a nagy zajban, egyes helyeken, viszont olyan halkan beszéltek, hogy csak a szájuk mozgását lehetett látni. Ám akár suttogtak, akár ordítottak, egyik ember arcáról sem hiányzott a mosoly. Az árusok kedvesen kínálták portékájukat, a gyerekek vidáman játszottak az út közepén, nem félve attól, hogy egy arra járó jármű balesetet okozhat. Mért is okozna? Hiszen itt mindenki ügyel mindenkire, s az ellenségeskedés még csak meg sem környékezte a falut. Ám amikor egy magas, fekete hajú fiú végigment az egyik utcán, hirtelen mindenki elhallgatott. Aztán újabb zaj keletkezett, ám már korántsem olyan barátságos, mint eddig. Az emberek szemrehányóan néztek a fiúra, aki töretlenül haladt előre, s még csak az sem érdekelte, hogy minduntalan összesúgnak a háta mögött. Néha elkapott egy-egy szót: Sakura, miatta történt, meghalt, szegény lány… ez és ehhez hasonló szavakat vett ki az összevisszaságban, ám próbált nem figyelni azokra. Viszont egyetlen emberre felfigyelt.
-Nézd! Ott van az a kis féreg! Átkozott legyen a nap, amikor világra jött!- mutatott rá egy asszony Sasukéra, nem titkolva iránta érzett gyűlöletét. A legmeglepőbb az volt, hogy a szavakat egy kislánynak monda.
-Aki miatt Sakura itt hagyott minket?- nézett anyjára az alig 10 éves lány.
-Igen! Ő volt az!- bólogatott hevesen az anya. A kislány az út közepére rohant, s megállt a fiú előtt.
-Mért tetted?- gyűltek könnyek a kislány szemeiben. Valószínűleg ismerte Sakurát, s válaszokat várt. Ártatlan, könnyes arca akkora fájdalmat okozott a fiúnak, melyet talán eddig még soha egyetlen falusi sem. A nagy barna szemek, a maci, melyet a kislány szorongatott, hátha megvédi a bajtól, s az az ártatlan tekintet. -Miért?- kérdezte a kislány, s arcáról minduntalan könnyek potyogtak, s amikor a nedves cseppek földet értek, a föld beszívta magába, s nyoma sem látszott.
-Gyere innen Himo! Nem akarom, hogy bántson!- húzta el a kislányt édesanyja. „ha tudnák, hogy mind értük tettem! Csak azért rabolták el Sakurát, hogy megmentsem őket. Talán hiba volt. Nagyon nagy hiba!”- gördült végig egyetlen könnycsepp a fiú arcán.
-Jéé! Csak nem sír? 3 év alatt sikerült kicsikarnunk belőle egyetlen könnycseppet! Hát csak ennyit jelentett számodra Sakura? Egy könnycseppet? Érzéketlen féreg! Tűnj a szemem elől!- ordította egy síró asszony, akit most barátnői fogtak le, nehogy az a fiúnak essen. Tudták jó, hogy a nő nagyon közel állt Sakurához, mintha a második édesanyja lett volna. „ egyetlen könnycsepp? Hányat ejtettem már Sakuráért? És mért beszélnek múlt időben? Hisz még nem halt meg… legalábbis remélem, hogy még életben van. És hogy mennyit jelentett? Akkor még túl keveset ahhoz, hogy visszaadjam a kunait de most…”- gondolatmenetét egy lány szakította félbe.
-Fejezzék be! Hogy jönnek maguk ahhoz, hogy Sasukét sértegessék, mikor ő megmentette a falut? Igen! Az összes itt jelen lévő ember alulról szagolná már azt a bizonyos ibolyát, ha Sasuke nem lenne! Hálátlanok!- a lány a nép előtt állva kiáltozott magából kikelve. Olyan 16 év körülinek nézett ki, éppen annyinak, mint Sasuke. A lány fekete haja, a feje búbján kontyba volt tűzve, ruhája a szoknya kivételével szintén fekete volt, s derekát egy vörös szalag ölelte körbe.
-Most elakadt a szavuk? Vegyék tudomásul, hogy maguk már rég nem lennének, szóval kopjanak le Sasukéról, különben velem gyűlik meg a bajuk!- ordibálta dühösen a lány. A nép vagy a hangnem miatt, vagy a választékos szóhasználat miatt, esetleg a szóban forgó téma miatt, hátat fordítottak, s mintha mi sem történt volna, folytatták dolgaikat. Nem látszott rajtuk, hogy a lány meggyőzte volna őket. Ezt látva a lányt, aki kiállt Sasuke mellet, elöntötte a méreg.
-Mina! Hagyd!- hallott egy nyugodt, lágy, mégis mély hangot. Sasuke elsétált Mina mellett, magára hagyva ezzel a döbbent lányt.

Mina és Sasuke a tóparton sétáltak. A vízben tükröződött a lemenő nap fénye, s mintha a vizet is vörösre szeretné festeni, bújt egyre lejjebb a hegyek mögé. A fiú a víz fölé emelte fejét, megpillantva tükörképét, mely számára egy másik arcot tükrözött. Ez az arc egy lányé volt. Rózsaszín hajába a ninják jelképe, zöld szemei barátságosan meredtek a fiúra, s az a mosoly… az a vidám arc, mely most Sasukére nevetett. Ám a szél hirtelen felerősödött elmosva ezzel Sakura arcát a felszínről. 3 év. 3 éve már annak, hogy elhagyta Sakurát, s akárhogy próbált, nem tudott felejteni. Amint kezdte kicsit jobban érezni magát, a falubeliek minduntalan az orra alá dörgölték az eseményeket, minden nap egyre nagyobb bűntudatot keltve a fiúban. A jouninok, tsunade-sama, az V. Hokage, és a barátai, peresze jól tudták a dolog okát, így egyetlen sót sem váltottak erről a témáról a fiúval. Persze talán jobb lett volna, hogy ha Sasuke valakinek kiönti a lelkét, ám a fiú elég félelmetes tud lenni, ha felzaklatják. Miután elrabolták Sakurát, és még Naruto nem tudott a dologról, persze Sasuke orra alá dörgölte a dolgot, melynek a végén mind a ketten majdnem meghaltak. Nem sokkal később egy új lány csatlakozott a csapathoz. Bár elég nehezen illeszkedett be, főleg Naruto miatt, de aztán mindenkivel talált közös témát.
-Mondd Sasuke! Naruto hol van?- érdeklődött Mina, hogy szóra bírja a csöndes fiút.
-Nem tudom- jött a rövid, tömör válasz. Nem nagyon volt kedve beszélgetni, ahogy az elmúlt 3 évben sem.
-Jaj nyugi! Ne légy már ilyen szomorú! Rossz nézni- próbálta vidítani a lány, kevés sikerrel. A lány végigsimította kezét a fiú arcán, mire ő halványan elmosolyodott. Nem olyan igazi mosoly volt. 3 éve nem mosolygott. Ez csak amolyan álca volt, hogy megnyugtassa a barátait.
Már a falu közelében jártak, mikor hangokat hallottak.
-Itt van! Hisz ez lehetetlen! Még él? 3 év után végre visszatért!- hallotta a falubeliek hangját. Sasuke nem hitt a fülének. Annyi éven át, most bízott benne, hogy a lány, akit egykoron elvesztett, visszatér. Próbálta magának bemesélni, hogy ez egyáltalán nem biztos, és hogy valaki másról beszélnek, ám belül, mélyen bízott abban, hogy Sakura viszatért.