*Most ki kicsoda?*         

Eljött az est. Csak a csillagok fénye és a már majdnem teljes hold fénye töltött el mindent. Az erdőt teljes sötétség vonta körbe, mivel a fák ágai eltakarták azt a kicsinyke kis fényforrást amit a csillagos ég adott. Ám az erdő közepén mégis van valami fényforrás. Egy kicsiny tűz pislákolt, körülöttük 3 alak, 1 gyerek és egy állatka.2 nő és 1 férfi. Tőlük nem messze egy másik alak ült a fán. Figyelt valamit. Csak ő nem aludt, legalábbis ő azt hitte. Várt valamit. Majd kezdtek leragadni a szemei, mikor meghallott egy hangot, pontosabban egy dallamot. Valaki énekelt. Elindult, ment, ment, míg ki nem ért az erdőből. Ott követte a hangfoszlányokat. Az a csodás hang egy tóhoz vezetett. InuYasha már járt itt. Pont egy nappal ez előtt. Most is elbújt egy fa mögött és onnan hallgatta a csodás éneket. Majd  meglátta a hang forrását. Egy gyönyörű lány. Karcsú testű, rövid, állig érő hajú, furcsa ruhájú lányt. Elhatározta magában, ma beszél vele. Oda akart menni, de lábai nem engedelmeskedtek. A lány háttal állt neki így nem vette észre.(vagy csak nem akarta észrevenni) InuYasha hallgatta a csodás dalt. Elbűvölte,  megbabonázta a lány. Nem tudta ki ő, de nagyon ismerősnek tűnt számára. Csak nézte a lányt, észre sem vette, hogy márt több órája figyeli. A lány abbahagyta az éneklést. Távol, a horizonton akkor tűnt fel a nap első sugara. InuYasha csak most vette észre mennyi ideje áll ott, és inkább visszament barátaihoz. Magában szidta magát, hogy miért nem ment oda. ”mi történt velem? Miért nem mentem oda? És ki ő? Honnan jött? Oda kellett volna mennem! De…..egyáltalán mit csináltam?„ mire ezeket végiggondolta vissza is ért a táborhelyre. Még mindenki aludt. InuYasha visszaült arra a fára amelyen az este ült. Lassacskán a többiek is felébredtek. InuYasha nyaggatására hamar el is indultak.

Már egy jó ideje elindultak, mikor Kagome megtorpant.

-InuYasha ékkőszilánkot érzek! Arra!- mutatott egyenesen előre. InuYasha felkapta Kagomét, míg a többiek Kirarán utaztak. Egyre beljebb mentek az erdőbe majd egy tisztásra leltek. Ott egy nagy darab medveszellem feküdt a földön, mellette egy lánnyal. InuYasha ledermedve állt. Nem a nagy darab medvedémon miatt, sokkal inkább a lányt nézte.

-ott van a nyakánál!- kiáltott fel Kagome.

  InuYasha meg se moccant. ”farkas” szemet  nézett a lánnyal.

-szerinted ismerik egymást?- súgta Sango Mirokunak. Miroku nem szólt semmit, csak bámulta a lány, majd InuYashát, majd ismét a lányt és vissza. Majd egyszer csak a női alak elindult. Lassú, magabiztos lépésekkel tartott a hanyu felé. Mindenki elővette fegyverét. Kagome megfeszített egy íjat, Sango a csontbumerángjához kapott és Miroku (bár nem akarta) elővette a botját(mivel nem akarta beszippantani az ékkőszilánkot.).

-hány szilánk van nála Kagome?- suttogta Sango.

- 3…4….nem 5, igen 5- számolgatta a lány.

A titokzatos idegen már csak pár lépésnyire volt tőlük. Már mindenki felkészült az esetleges támadásra, majd ami történt azon mindeni ledöbbent!

-sziasztok!- köszönt a nő.- téged már ismerlek InuYasha igaz?- mosolyodott el. Na erre az egy dologra senki sem számított. Mindenki döbbenten nézte az eseményeket. A lány most a hanyu mellett lévő Kagome felé fordult.

-helló Wyllo vagyok! Téged hogy hívnak?- kérdezte barátságosan. Kagome letette íját. Belenézett a lány gyönyörű mélybarna szemeibe. Nem látott benne gonoszságot, talán inkább egy kis félelmet. Az aurája is tiszta volt. Amikor közelebb ért jobban lehetett érezni a tisztaságát.(mármint az aurának). Kagoménak elszállt minden félelem érzete és ő is rá mosolygott.

-Kagome vagyok. Ő itt Miroku- mutatott Mirokura- Ő Sango- itt a szellemirtó lányra nézett- ő shippou- mutatott a rókakölyökre- és ő Kirara

Kagome nem akarta feltenni azt a kérdést, hogy miért vannak nálad ékkőszilánkok és attól is tartott, hogy ha megemlíti akkor InuYasha biztos erővel akarja majd őket elvenni. Ám Wyllo ismét tudta a fel nem tett kérdésre a választ. Ám mivel nem tudta, hogy elmondani inkább meg se szólalt. Ám most ő döbbent meg. Olyan dolog történt amire nem számított. Miroku előlépett, megfogta a lány kezét, majd föltette a szokásos kérdést.

-lennél a gyermekeim anyja?

A most már teljesen vörös nő kérdően nézett a férfi mögött álló lányokra. Kagome csak kuncogott, míg Sango dühös fejjel elővette a csontbumerángját. Mire végre lenyugodott Miroku fejére több tíz tudor nőtt.

-huhh….kösz- sóhajtott Wyllo majd Kagomére kacsintott. Az első pillanattól látta, hogy Sango és Miroku szerelmesek egymásba. Azt hitte együtt vannak, ezért is lepte meg a kérdés.

InuYasha eközben  unott képpel nézte a történteket. Pedig a fejében sok-sok kérdésre kereste a választ. Kagoménak nagyon megtetszett új barátja és többet akart tudni róla. Főleg azért mert olyan ”furcsa” ruhája volt. De nem csak a ruhája volt furcsa.

-mesélj magadról- kérlelte Kagome a lányt.

-most?- vonta föl szemöldökét.

Kagome mosolyogva bólintott és leült egy fa alá.

-kezdheted!- mondta Kagome. A lány vonakodva bár de leült és belekezdett történetébe. Látta, hogy bennük megbízhat.

-itt születtem. Mikor még kisbaba voltam a szüleimet elkapta egy szellem. Apám azt mondta a legjobb barátjának, hogy vigyen el amilyen messze csak tud. Apám barátja ezt meg is tette, csakhogy egy másik világba vitt. Nevelőszüleim voltak. Az igazi szüleimet megkínozta egy nagyon gonosz démon. Azért vagyok itt, hogy megöljem a szüleim gyilkosát. A nevelőszüleim 16 éves koromban meghaltak. Őket is az a szellem ölte meg.  Már csak a bosszúmért élek. ”nem szólok nekik a húgomról! Még nem!” - gondolta.

Bár a történetet egy kicsit leegyszerűsítette, és átírta. Nem akarta, hogy tudjanak a múltjáról.

-hogy hívják azt a szellemet?- kíváncsiskodott Kagome. Bár nagyon sajnálta a lányt, hisz nincs senkije.

-Naraku- ejtette ki száján azt a nevet amire mindenki fölkapta a fejét.

-mi is őt akarjuk elkapni- jelentette ki Sango

-nem tartasz velünk?- kérdezte Shippou

a lány ránézett a rókaszellemre majd Kagomére, Sangora és Mirokura akik mosolyogva bólogattak. InuYasha csak pár szúrós tekintetet vetett majd kijelentette:

-Nem

Wyllo szomorúan leszegte a fejét  és fölállt.

-én indulok is!- jelentette ki, majd elindult az egyik irányba. Megtorpant. Nem ált messze a kis csapattól. A nyakához kapott, majd lekötötte a nyakán lévő fekete kendőt. Kagoméék elé dobta, majd ismét fojtatta útját a sötét rengetegbe.

Kagome szomorú szemekkel nézett utána, majd megfordulva InuYashára nézett.

-te érzéketlen tuskó! Hogy küldhetted el őt csak így?

-nem érdekel mit mondasz! Akkor sem jöhet velünk!!- tette karba inuyasha a kezét. Kagoménak már vöröslött a feje a dühtől…..

-fekszik, fekszik feeeeksziiikkkkkkkk!!!!!!!!!!!!

Inuyasha közelebbről is meg nézhette magának a porszemeket, ami a változást azzal nyugtázta, hogy a fiú 5cm-re belemélyedt a földbe. Inuyasha mérgesen állt föl, miközben próbált megszabadulni a szájában lévő fűcsomótól. Kagome a kendőhöz lépett. Tudta mi volt benne. Érezte. Ahogy kibontotta a kis csomagot öt darab apró rózsaszín szilánk esett ki a fekete kendőből. Mindenki meglepetten nézte a furcsa szilánkokat. „ Miért adta nekünk?” merült fel mindenkiben a kérdés.

Sesshoumarunál

Sesshoumaruék sokáig gyalogoltak, majd letelepedtek. Rin nem vette le a szemét a virágról,(amit Salytól kapott) és ez Sesshoumarunak is feltűnt, de nem szólt semmit. A youkai leült egy fa tövébe és csak némán bámult maga elé. Nem zavartatta magát, mikor a kis Rin ugrándozva elszaladt előtte. A lány leült a szellem mellé, és a virágot az ölébe rakta. Nem szóltak semmit. Némán ültek egymás mellett, míg Sesshoumaru fel nem állt és el nem ment.

- hová mész Sesshoumaru-sama?- kérdezte Rin. A youkai nem felelt, hanem némán elindult. Egy szellem volt a közelben, de nem akarta megrémiszteni a kislányt, így inkább nem szólt semmit. Rin szemével követte a szellemet, majd Sesshoumaru alakját elnyelte az erdő mélysége. 

fojtatása következik...