*Egy új idegen*

Wyllo ahogy elérte a vízesést elindult a falu felé. Az erdő szélén ment, míg végül egy tóhoz érkezett. A tótól 3 percnyire volt a falu. A tó közepén volt egy nagy szikla, és a sziklán ült egy lány.

- szia Wyllo- köszönt neki a lány úgy, hogy meg sem fordult, hogy megnézze ki is áll a tóparton.

- szia Saly- köszönt neki Wyllo. Még csak meg sem lepődött, hogy honnan tudja ki áll ott.

- mi a baj?- kérdezte, a sziklán ülő lánytól.  A lány felállt, és megtörölte az arcát. Sírt. Ahogy a könnycseppek eltűntek az arcáról, az eső elállt. Most Wyllo felé fordult, majd megszólalt.

- nagyon jól tudod!- ezt nem gúnyosan mondta, inkább mosolyogva. Elindult a vízen. Úgy sétált a víztükrön mint az emberek a földön. Apró vízgyűrűk jelezték azt a pontot ahová lépett. Wyllo ezen sem lepődött meg. Amint a lány kiért a partra megölelték egymást. Saly teljesen ugyan úgy nézett ki mint Wyllo. Egy kis különbséggel. Saly fején egy csillag alakú jel volt. Azon az egy eltérésen kívül teljesen egyformák voltak. Még a ruhájuk is.

- most mennem kell!- szólalt meg kis idő után Wyllo.

- csak nyugodtan. Ha keresel itt leszek.- mondta mosolyogva.

Wyllo megfordult és lassú léptekkel indult vissza a barlanghoz. Saly szemével addig követte, még a lány alakját teljesen el nem nyelte a sötétség.  Ahogy ez megtörtén visszaindult a vízbe. Ismét sétált a víztükrön. Odament a  sziklához, és leült. Bámult maga elé, s figyelte a csöndes tájat.

Wyllo eközben közelített a barlang felé. Gondolkodott. Nem tudta mit csináljon.

- majd meglátjuk- mondta ki végül hangosan.

Elérte a barlang bejáratát. Sesshoumaru felébredt, és rögtön nekiszögezte a kérdését.

- hol voltál?- kérdezte rideg hangon.

- csak elmentem sétálni!- mondta nyugodtan.

Sesshoumaru beleszagolt a levegőbe, és érezte Wyllo-n más valaki szagát. Nagyon hasonlított a lányéhoz, de mégsem volt az övé.

- kié ez az illat? Teljesen olyan mit Wyllo-é, de mégsem. Ez nem az övé. Találkozott volna valakivel? Igen, csak az lehet. De kivel? Az lesz a legjobb, ha megkérdezem. Ha nem válaszol majd megfenyegetem. –gondolta Sesshoumaru.

- kivel találkoztál?- tette végül föl a kérdést.

- miből gondolod, hogy találkoztam valakivel?- kérdezte a lány

- érzem a levegőben valaki másnak a szagát.

Wyllo nem szólalt meg. Nem akarta elárulni ki is volt az a lány. Inkább elterelte a szót.

- megyek aludni! Fárasztó volt ez a nap.- mondta, majd egy másik pokrócot vett elő. A hideg miatt Wyllo tüzet gyújtott. Tűzifát már nem kellett hozni, mert a barlangban mindig volt, végszükség esetére. Kis idő múlva a tűz már ropogott is. Sesshoumaru és Wyllo is a tüzet bámulták, majd lassan mind a kettőjüket elnyomta az álom.

InuYashanál

InuYasha most se tudott elaludni. Folyton Wyllo-n járt az esze. Most is egy fán ült, ahogy a múlt éjszaka. Egész nap nem történt semmi. Ott kellett maradniuk, mer Sango és s Kagome mindent meg akart tudni a gyógynövényekről. Most azonban Kaede kunyhójában aludtak.

Kagome most is felkelt és látta, hogy InuYasha nincs a kunyhóban. Kiment, és észrevette InuYasha-t a fán. InuYasha  észre sem vette a közeledő Kagome-t, csak akkor amikor megszólította.

-Mi a baj?- kérdezte Kagome

-Áááááááá…..te meg mit keresel itt? Majdnem halálra rémisztettél!- mondta InuYasha mérgesen

-egész nap meg se szólaltál és gondoltam van ennek valami oka.- Kagome mosolyogva nézett InuYasha-ra.

-keh…. mi lenne? Amúgy meg mit érdekel téged az én problémám?

-csak azt hittem, hogy van valami bajod.

- mi bajom lenne? Azért mert egy kicsit gondolkoztam, már nem kell mindjárt arra gondolni, hogy bajom van!- InuYasha felháborodott.

Kagome nem akart veszekedni, már azt is megbánta, hogy egyáltalán megszólalt.

-jó bocsánat! De nem kéne már aludnod?- terelte el a szót.

-már abba is beleszólsz, hogy mikor aludjak? Nem lehet igaz! Itt nincs egy perc nyugtom se!- azzal átugrott egy másik ágra majd egy következőre, és az azt követőre, amíg el nem tűnt.

- ennek meg mi baja? - kérdezte Kagome, de úgy döntött visszamegy aludni.

E közben inuYasha már messze járt.

-már gondolkodni sem hagyják az embert (szellemet)?- kérdezte bosszankodva InuYasha.

Végül nem messze letelepedett egy fán. Gondolkodott, már maga sem tudta, hogy min. még sosem volt ilyen nyugodt éjszakája. Egyszer csak hallotta, hogy valaki énekelt. Gyönyörű volt. InuYasha nem tudta elképzelni, ki énekelhet ilyen gyönyörűen. Követte a hang irányát. Közben az illatát is megérezte annak a különös embernek.

- ez az illat nagyon ismerős- gondolta InuYasha, majd továbbugrott egy másik ágra.

Nemsokára el is ért egy tóhoz. A tó közepén egy sziklán ülő lányt látott. Bár a lány háttal volt neki, InuYasha rájött kinek is ő, vagyis kinek az illatához hasonlít az övé.

-Wyllo- mondta ki halkan.

Nem szólt egy szót sem, nem is jött elő. Figyelte, ahogyan a lány énekel. A lány hangja selymes volt. Ahogy a dalnak vége lett, a lány oldalra fordította a fejét, és egy könnycsepp csordult végig az arcán. Ahogy ez megtörtént lágyan csepegni kezdett az eső. InuYasha mindent látott, és úgy döntött vissza megy a faluba. A gondolatok nem hagyták nyugodni.

- nem ő nem Wyllo volt. De akkor ki? Teljesen úgy nézett ki mint ő. A ruhája, sőt még az illata is nagyon hasonlított. Biztos csak képzelődtem! Wyllo volt …… nem lehetett más! De ha nem ő akkor ki?

Miközben ezeket gondolta, visszaért a faluba. Bement a kunyhóba és megpróbált aludni. Nem sikerült neki. Rajta kívül mindenki aludt. Végig az a különös és gyönyörű dallam járt a fejében. Nem hagyta nyugodni a gondolat, hogy ki is lehet az, az idegen. Egész este ezen törte a fejét. Elég korán volt még, amikor úgy döntött megnézi a napfelkeltét. Felállt, kiment a kunyhóból és fel ült egy magas fának a tetejére, ahonnan gyönyörű kilátás tárult a szeme elé. A szél csak lágyan fújt, és a fák leveleit ide-oda fújdogálta. Már kezdett felelni a nap, s InuYasha hajába belekapott a szél. InuYasha azt hitte csak álmodik. Ennél szebb helyet még életében nem látott. Csak ült és nézte a felkelő napot. Az ég vörös fényben úszott, a madarak csicseregtek, ki az égen, ki a fák ágain. InuYasha  nem gondolt semmire, csak nézett maga elé. Már felkelt a nap, de InuYasha még mindig mozdulatlanul ült a faágon. Most viszont csak úgy cikáztak a fejében a gondolatok.